Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

A család Isten ajándéka kell legyen

Ebben az évben is megtartották a Csillagocska Családnapot, azt a rendezvénysorozatot, mely a nagyvárad-réti református gyülekezet szervezésében évek óta tartalmas programokkal mutat rá arra, hogy értékvesztő világunkban is az egyik legszebb, legszentebb alapsejt a család kell legyen. A szombaton és vasárnap zajló családnapi rendezvények főszervezője idén is a réti parókus lelkész, Pálfi József és neje, Pálfi Noémi, a fővédnök pedig (mint eddig minden esztendőben) Béres Klára, a magyarországi Béres Alapítvány elnöke volt.

A családnapi rendezvényeknek egyik jellegzetessége, hogy valóban kötetlen, családias hangulatban zajlik, s az egymást követő előadások, elmélkedések vagy éppenséggel szórakoztató jellegű műsorok lehetővé teszik az érdeklődőknek, hogy valóban kikapcsolódva ismerkedjenek értékes gondolatokkal. A szombati programok ünnepi istentisztelettel kezdődtek, az igét Móricz Árpád bácskossuthfalvai (Szerbia) református lelkész hirdette. A vendéglelkész prédikációjában a Szentírás szavaira utalva mutatott rá arra, hogy a jézusi tanokat megtartó ember, az apostolok útján meg kell tanulja látni és meggyógyítani sokszor beteg világunkat.

Az áhítat után Pálfi József házigazdaként köszöntötte a megjelenteket, majd Béres Klára fővédnöki minőségében tartott egy igen érdekes, a mai társadalom bajaira nagyon találóan rámutató beszédet. A fővédnök elmondta, egy nemrég megtartott magyarországi női konferencián a család jelentéséről, fogalmáról, alakulásáról és mai eltorzulásáról esett szó. A család jelentésére, jelentőségére ugyanis a magyar nemzetnek fokozottan oda kellene figyelni, mivel éppen egy demográfiai katasztrófa történik, ugyanis az elmúlt harminc év alatt 800 ezerrel csökkent a magyarság száma, ami azt jelenti, hogy körülbelül három, Nagyvárad nagyságú város lakosságának megfelelő magyarral van kevesebb. A demográfiai katasztrófák pedig a politikai és gazdasági manipulációk eredményeként nagyon komolyan figyelmeztetik az embereket, hogy „az Isten teremtette rendről való letérések” pusztuláshoz vezetnek. „ Mintha egy sátáni erő játszana velünk” – fogalmazott Béres Klára, aki kifejtette, egy olyan világban, ahol a tévé az oltár az otthonokban, ahol a gyerek és szülő egyre távolodik egymástól, ahol a férfi–nő házasságok száma egyre csökken, viszont az azonos neműek házasodni akarnak és gyerekeket adoptálni, ott óhatatlanul eltűnik az Istentől kapott rend. S ez a jelenség nem gazdasági, hanem lelki válságba sodorja az emberiséget, ami maga lesz a pusztulás. A bevezető előadást követően a Csillagfény kórus kedveskedett énekekkel, majd elkezdődtek az előadások, foglalkozások.

Moderátorként Wéber Csilla pszichológus vezette fel az értekezéseket. Érdekes előadások hangzottak el, így többek között Victorné Erdős Eszter református lelkipásztor, a ráckeresztúri (Magyarország) drogambulancia igazgatója beszélt a szenvedélybetegségekről, a drogfüggőségről, rámutatva ennek genetikai hátterére is. Sor került Kubinyi Anna Kossuth-díjas textilművész Csoma kapui című előadására is a nagy Ázsia-kutató, Kőrösi Csoma Sándor darjeelingi síremlékének rendbetételéről. Az érdekes előadások egész nap tartottak, miközben a templom udvarán kézműves-foglalkozásokon szórakozhattak felnőttek és gyerekek. Szombat este jótékonysági borkóstolóra került sor, ahol adomány gyanánt borjegyeket lehetett váltani. A családnapi rendezvénysorozat vasárnap istentisztelettel ért véget.

Szőke Mária