Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

A biodiverzitás megőrzéséért

Környezetvédelmi céllal indított egyéves lefutású projektet még tavaly novemberben a Cindrelul Környezetvédelmi Egyesület. Ennek részleteiről, céljáról számoltak be a múlt héten a Bihar Megyei Erdészeti Hivatalnál a szervezők: Andreea Cristina Rudolf marketingfelelős, Mircea Taur, az erdészeti hivatal mérnöke, valamint Ionel Popa, a hivatal műszaki igazgatója.

A váradalpári zónáról esett szó, amely többségében erdős terület, tölgyes, és itt több veszélyeztetett növény és állatfaj is található: a vadnárcisz, valamint a tarajos gőte, illetve a piros és sárga hasú unka béka. A két békafaj ráadásul kereszteződött, így sok közöttük a hibrid. Egyébként ritkaság a síkvidéken élő vadnárcisz is, ugyanis ez a fehér szirmú virág általában 1300 méter fölötti szinten nő.

kornyezetvedelem

Mircea Taur, Ionel Popa és Andreea Cristina Rudolf

„A biodiverzitás (biológiai sokféleség – szerk. megj.) megőrzése a természetvédelmi területeken” elnevezésű projekt vezetői már felvették a kapcsolatot a település hivatalos képviselőivel – a váradalpári zóna erdészeivel, Kiskopács község vezetőivel és a környék egyéb illetékes szerveivel –, valamint találkozókat szerveztek még tavaly decemberben és az idén márciusban is a környék lakóival, az iskolákban és óvodákban pedig a gyerekeket játékosan oktatták a környezetvédelemre és annak fontosságára. Elsősorban azoknak a támogatására számítanak, akiknek a magánterületén nőnek és élnek ezek a növények, állatfajok. Mint elhangzott, a környezet megóvása mellé pozitívan állt mindenki. Egyébként az is kiderült a rezervátum feltérképezése során, hogy a védett terület eddig hibásan lett beiktatva, és a vadnárcisz lelőhelyei is tévesen voltak megjelölve a térképen. Mindezt e projekt révén sikerült korrigálni.

A projekt kivitelezői egy-két év múlva ismét ellenőrzik a helyszínen lévő élővilágot. A biodiverzitás megőrzése érdekében a környezetvédelmi minisztériummal is ismertetik a projekt eredményeit és a kidolgozott terveket.

Sükösd T. Krisztina