Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

A Bihar megyei néppárt Klaus Johannist támogatja a második fordulóban

Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének küldöttgyűlésén, a résztvevő mintegy kétszáz küldött ellenszavazat nélkül döntötte el: nem fogadja el Toró T. Tibor elnök és Szilágyi Zsolt alelnök lemondását. A testület abban is egyet értett, hogy az államelnök-választás második fordulójában Klaus Johannist, a Keresztény-liberális Szövetség (ACL) jelöltjét támogatják, és az ő támogatására biztatják szavazóikat, szimpatizánsaikat is.

A nagyváradi Polgármesteri Hivatal díszterme zsúfolásig megtelt a küldöttgyűlés alkalmából: nemcsak Bihar megyéből, hanem Szilágy, Szatmár és Arad megyéből is érkezett egy-egy négytagú küldöttség – ők megfigyelőkként vettek részt – így jelen voltak az említett megyék néppárti- és EMNT-elnökei is.

a bihar megyei

A küldöttgyűlésen jelen lévő Toró T. Tibor beszédében magyarázattal szolgált: miért döntöttek úgy Szilágyi Zsolttal, hogy felajánlják lemondásukat. Mint mondta: a néppárt nem vallott kudarcot a választáson, hiszen céljainak java részét sikerült teljesíteni, azonban a várt áttörő siker elmaradt. A néppárt nem felelősség és felelősök nélküli párt, éppen ezért annak vezetői természetesnek tartják, hogy vállalják a felelősséget az elért eredményekért is. Toró arra kérte a jelenlévőket, hogy tartsanak önvizsgálatot, megtettek-e mindent a nagyobb siker érdekében, a jövőre vonatkozóan pedig a megújulást szorgalmazta. Szemléletmód-váltásra van szükség, nagyobb hangsúlyt kell fektetni az önkormányzati munkára és a szakpolitikákra. Végül elmondta: erőt nyert abból, hogy az elszánt, tettre kész tekintetekben azt látja, a bihariak akarják a folytatást.

A találkozó második felében a küldöttek kaptak szót. A területi szervezetek képviselői ismertették álláspontjukat, és elmondták javaslataikat. Végül a bihari küldöttgyűlés négy tartózkodás mellett és ellenszavazat nélkül fogadta el, hogy a Néppárt Bihar megyei szervezete az elnökválasztás második fordulójában Klaus Johannist, a keresztény-liberális koalíció jelöltjét fogja támogatni, valamint egyhangúlag, ellenszavazat nélkül döntött az országos választmány összehívásáról és arról, hogy az országos választmányon nem fogadják el Toró T. Tibor elnök és Szilágyi Zsolt alelnök lemondását áll többek között abban a sajtóközleményben melyet az Erdélyi Magyar Néppárt partiumi szervezete adott ki.