Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

A beidegződés hatalma

A napokban egyik érmelléki település adófizető polgára meghagyta telefonszámát a szerkesztőségben mondván, a vidéki tudósító vegye fel vele a kapcsolatot, mert szeretné, ha utána nézne az adott település elöljárói önkényének, aki mióta stabil bőrfotelt érez az ülepe alatt, magas lóról kezeli (le) a potenciális szavazót, mert ugye a következő választásokig még sok van, az emberek meg hamar felejtenek.

Mivel az Érmellék településeinek ügyes-bajos dolgai rám tartoznak, el is beszélgettem az érintettekkel, majd írásomban félig-meddig megdicsérve a derék elöljáró közművesítési törekvéseit (csak egyetlen mondatban marasztaltam el az adófizető polgárral való kommunikációs stílusa miatt), visszahallom a szerkesztőség berkeiből, hogy felettébb elégedetlen, amiért nemcsak kizárólagosan az ő „tollbamondását” írtam meg, hanem volt képem megemlíteni a panaszos méltatlankodását is. A panaszosét, aki elvárná, hogy akit az ő adójából tart el az állam, ne kezelje le, ha arról érdeklődik, mikor tud 21-ik századi emberhez méltón közlekedni egy adott útszakaszon.

A választott ember emlegette ugyan a pártsajtót, hogy azokkal szokott ő inkább az ilyen ügyekben kommunikálni (nevesítve is őket), s mivel nem akartam venni a lapot, jobbnak látta hát elmondani, hogyan is állnak a község dolgai. Lesz, ami lesz alapon. Mert ismer ő engem. Mondta azonban mindezeket a lehető legudvariasabban.

Csakhogy a beidegződés, a szokás hatalma felülkerekedett a kötelező elöljárói körítésen és amint szerét ejthette, fel is emlegette, hogy micsoda dolog az kérem, hogy az újságíró felül meri írni az ő szavait az adófizetőével szemben, aki egyébként nem is a hivatali számán kereste őt.

A polgármesteri méltatlankodást nem akarom kommentálni, mert magáért beszél. Csak elgondolkodtam egy másik községi gazda történetén, aki jó néhány évvel ezelőtt a késő délutáni órákban kereste meg Kiss Sándort, az akkori megyei tanácselnököt, hogy márpedig neki iskolabuszt intézzenek a föld alól is, mert nincs mivel beszállítani a községközpontba a diákokat. Mire a megyei korifeus titkárságán azt találták neki mondani, hogy a megye elnökének lejárt a munkaideje és hát nem adhatják meg a magánszámát. A vidéki elöljáró felháborodottan kérte ki magának az effajta elutasítást mondván, aki ilyen tisztséget vállal, annak nem lehet magán telefonszáma, sőt éjszaka sem járhat le a munkaideje.

Mit is lehetne erre mondani? A választott embereknek meg kéne szívlelniük a fentieket, mielőtt kikérnék maguknak, milyen telefonszámon „zavarja” őket a választópolgár, vagy mit ír meg az újságíró az adott történetből. Csakhogy a beidegződés nagyúr és levetkőzhetetlen még manapság is. Tán jobban, mint bármikor.

Sütő Éva