Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

A bajnokságban bizonyíthat a férfi kosárlabdacsapat

Holnap este debütál a román kosárlabda élvonalban a Nagyváradi VSK-ESK férfi kosárlabdacsapata, amelynek ellenfele a Nagyszebeni ESK gárdája lesz.

Hazai pályán debütálnak a kosárlabdázók

Hazai pályán debütálnak a kosárlabdázók

Az Antonio Alexe Sportcsarnokban 19.30 órától sorra kerülő találkozóra 15  és 10 lejért kaphatók belépők, amelyeket az eventbook.ro honlapon lehet megváltani. A mérkőzést a Digi Sport 3 csatorna is közvetíti. A két gárda játszotta a legutóbbi idény bronzmérkőzését, a váradiak a mindent eldöntő harmadik találkozón, az utolsó pillanatban szerzett kosárral nyerték meg a párharcot, megszerezve a harmadik helyet. Idén mindkét gárda már az első fordulóban elbúcsúzott a nemzetközi porondtól, a váradiakat a bolgár Botevgrad, a szebenieket a cseh Pardubice „ejtette ki” az Európa-kupából. A román csapatok közül még versenyben maradt gárdák közül a Steaua is a kiesés szélére került, miután szerdán este 16 pontos vereséget szenvedett az Égis Körmen együttesétől. A bajnok Kolozsvári UBT a Bajnokok Ligája selejtezőjében indult, ám kettős vereséggel maradt alul a német Ludvigsburggal szemben, így az Európa-kupa csoportkörében folytatja.

A nyitóforduló találkozói, ma: Kolozsvári Universitatea–Piteşti-i BCMU (18.15, Digi Sport 3), holnap: Craiovai SCMU–Jászvásári Poli, Bukaresti Steaua–Bukaresti Dinamo, Galaci Phoenix–Marosvásárhely. A Temesvári KK–Temesvári Timba meccset november elsejére halasztották.