Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

A belvederei döntés 75. évfordulója

Ne mondjátok, hogy a haza nagyobbodik,
A haza, a haza egyenlő volt mindig
ezer év óta már, és mindig az marad,
mert nem darabokból összetákolt darab:
egy test a mi hazánk, eleven valami!
Nem lehet azt csak úgy vagdalni, toldani.

           (Babits Mihály: Áldás a magyarra)

 

Volt egy négy esztendeig tartó kis magyar világ 1940–1944 között. Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz. Félő, hogy a jelenlegi feszült magyar–román viszony közepette az évforduló megint alkalmas lesz magyarellenes érzelmek keltésére. Sajnos, hogy a nacionálkommunista rendszer bukása után nem kerültek lomtárba a nacionalista, sőt sovén-nacionalista módszerek.

Az 1940 nyarán a román–magyar viszony háborúval fenyegetett. Ez nem volt a német érdekekkel összeegyeztethető. A magyar és a román kormány képviselőit meghívták Bécsbe a Belvedere szállóba és a döntőbíráskodás nyomán 43 ezer négyzetkilométer területet két és fél millió lakossal visszajutott Magyarországnak. A döntőbíráskodást a román fél kérte, korábban volt egy pár napos sikertelen, Turnu Severinben tartott tárgyalás. Ott a románok lakosságcserét ajánlottak, a magyar követelés 69 ezer négyzetkilométer volt. Nyilván a két álláspontot nehéz lett volna közelíteni. Valahol olvastam, hogy a románok talán (?) 25 ezer négyzetkilométerig elmentek volna az áldozathozatalban. A minimális magyar revíziós követelés 50 ezer négyzetkilométer volt.

A magyarok Észak-Erdélyben mindenütt nagyon nagy örömmel fogadták a döntőbíráskodás hírét, a románok viszont annál elkeseredettebben. Reménykedtek, hogy ideiglenes lesz, így a politikai passzivitás módszerét választották. Gyulafehérváron, Nagyenyeden, Aradon, a délen maradt félmillió magyar csalatkozva fogadta a számukra felszabadulást nem hozó új határok hírét.

Minden történelmi helyzetben létezik egy társadalmi nyomás. Teleki Pál nem tehette meg, hogy nem él a kínálkozó történelmi lehetőségekkel. Létezett egy fokozódó külső német nyomás Magyarországgal szemben. Az a generáció, amely átélte Trianont, az ország kétharmadának az elvesztését, reménykedett, hogy csak ideiglenes határokról van szó és nem véglegesekről. A magyar nemzet több mint egyharmada került a határokon túlra. Még színmagyar közösségeket is elcsatoltak szomszédos nacionalista államokhoz (pl. Érmellék, Csallóköz, Bácska, Baranya). Az ezeréves határokat emlegették, de felkészült politikusok voltak (pl. Bethlen István, Teleki Pál) és tudták, a történelmi Magyarország a nagyszámú nemzetiség-ellenkezése miatt nem állítható vissza. Még Apponyi Albert is, 1920-ban, csak népszavazás tartását ajánlotta volna a békekonferenciának, nem fogadták el, hogy igazságos megoldás szülessen.

Miért második bécsi döntés az 1940. augusztus 30-i?

1938-ban a nyugati nagyhatalmak (Anglia, Franciaország, Németország és Olaszország) aláírták a müncheni egyezményt. A Szudéta-vidéket (egyébként német többségű területet) átadták a hitleri Németországnak. Mussolini olasz diktátor is elkötelezte magát Németország mellett. 1938. november 2-án volt az első bécsi döntés, ugyancsak a Belvedere kastélyban. Visszajutattak Magyarországnak 12 400 négyzetkilométer területet, 1,1 millió lakossal. Ebből magyar volt 86,5% és csak 10% a szlovák. Akkor is voltak közvetlen tárgyalások Komáromban, de a csehszlovák tárgyalófél csak az autonómiáig ment volna el. Hitler Csehszlovákiával szemben szívesen felhasználta volna a magyarokat. A Führer szavakban a magyaroknak odaígérte egész Szlovákiát. Szembesülnie kellett a felvidéki magyarok egy részének, hogy miközben mózeshitű magyaroknak hitték magukat, kiderült, hogy zsidók, az anyaországi zsidótörvények életbe léptek a Felvidéken is. Gondok voltak a megszorításokkal is: mikor kell méltóságos urat használni vagy nagyságost. A szomszédban ott volt a német vazallus „önállónak” mondott Szlovákia.

A német hadsereg 1939. március 15-én bevonult Prágába. Hitler létrehozta a Cseh-Morvaország Protektorátust, német védelem alatt persze. Szlovákia ekkor proklamálta függetlenségét. A magyar honvédség 1939. március 15–17. között elfoglalta, visszafoglalta Kárpátalját. Létrejött a lengyel–magyar közös államhatár. Akkor az angol és a francia vezetés is elfogadta, hogy a lengyel-magyar közös határ a Nyugat szempontjából is előnyös. Berlin eltűrte az akciót. A magyar politika itt még sikeres. Némileg német diplomáciai vereség volt. Ezeréves történelme folyamán a magyarok nemigen viseltek háborút Lengyelország ellen. Magyarország gróf Teleki Pál miniszterelnök vezetésével visszautasította, hogy részt vegyen a Lengyelország elleni agresszióban. Nem engedte meg a németeknek használatba venni a kassai vasútvonalat Dél-Lengyelországba. 1939. szeptember 10-e után kb. 140 ezer lengyel katonát és polgári személyt, menekültet fogadtak be az országba.

Magyarország, a vonakodó csatlós „eltűrte” 1939. szeptember közepe után, hogy az országban menekülttáborokat létesítsenek a lengyelek részére. Itt konspiratív módszerekkel szervezték lengyel tisztek és katonák kijutását nyugatra. Varga Béla balatonboglári plébános neve biztos sok olvasó számára ismert. Boldogult rendszerváltozás utáni első miniszterelnökünk édesapja, id. Antall József is segítette a lengyeleket. Még nem felejtették el Lengyelországban. A magyarok remélték, e tényeket figyelembe veszik a majdani béketárgyalásokon, nem így történt.

A Szovjetunió nem, hogy segítette volna a lengyel hazafiakat, hanem két hét után szeptember 17-én megtámadta, pontosan hátba támadta a lengyeleket. Nagy-Britannia azonban nem üzent hadat a Szovjetuniónak is, hanem csak Németországnak, tudták, Hitlert csak orosz segítséggel győzhetik le.

A jugoszláv válság okán lelkiismereti válságba került Teleki Pál miniszterelnök. Magyarország örök barátsági szerződést írt alá a délszláv állammal, ott is alakult rövid időre egy németbarát kormány, amelyet a népharag elsöpört. Mai tudásunk és ismeretünk szerint London érdeke is volt, hogy a németeket itt lekösse. Hitler azonnal elrendelte a szerbek megbüntetését. Átvonulást kért Magyarországtól. Ezt Teleki Pál ellenezte. Az angol külügyminiszter szépen kioktatta a magyar nagykövetet kb. így: Ha egy ország már nem ura saját akaratának és függetlenségéről önként mond le, legalább nem köt barátsági szerződést, amit aztán megszeg. Teleki dilemmája óriási, átengedje a németeket, vagy ellenáll a zsarolásnak, megszállják az országot, németbarát kormányt neveznek ki?

a belvederei

A miniszterelnök erre a dilemmára az öngyilkossággal válaszolt. 1941. április 3-án önkezével vetett véget életének. A magyarok csak 1941. április 11-e után kapcsolódtak be a háborúba, miután a Jugoszlávia elleni német támadás nyomán Horvátország kikiáltotta a függetlenségét. Elfoglalták, vagy ha Trianonra gondolunk, visszatért a Bácska, a Baranya, a Muravidék, 11 400 négyzetkilométerrel, egymillió lakossal. A barátsági szerződés is nyitva hagyta, hogy később határváltoztatásba belemennek a szerbek. A szerb vezetés is több irányba próbált tájékozódni, tárgyalt a németekkel is és a katonai államcsíny felborította Berlin szándékait. Kiváltotta Hitler támadási parancsát, de London érdeke is volt, mert lekötötte a németek erejét.

A visszatért felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és délvidéki területekkel Magyarország területe most már 172 000 négyzetkilométer lett. Az ország lakossága pedig 14 669 000 személy 1941 nyarán. Abban az évben volt a népszámlálás. A közel 15 millióból 80,9% volt magyar nemzetiségű. A magyarországi németség egy része német anyanyelvűnek, de magyar nemzetiségűnek vallotta magát akkor. Az összehasonlítás kedvéért Romániában az 1930-as népszámlálás adatai szerint 28% volt a nemzetiségi polgár.

Vannak, akik felróják a Horthy-féle vezetésnek a revizionizmust. Azonban ez akkor megfelelt a magyar nemzet elvárásainak. Az 1920. június 4-i trianoni békeszerződéssel 3 millió magyar került az államhatárokon túlra. Csak Sopron térségében engedélyezték a népszavazást, és a magyarok számára kedvező eredmény született.

Hodgyai Mátyás