Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Archívum április, 2015

Holland és bukaresti vendégek a filharmóniában

Holland és bukaresti vendégek a filharmóniában

Josef Suilen holland karmester, valamint a Bukaresti Rádió zenekari formációinak szólóhegedűse, Cristina Anghelescu, illetve a rádió kamarazenekarának szólófuvolása, Marian Ioan Olaru lesznek vendégei a nagyváradi filharmónia ma 19 órakor kezdődő szimfonikus hangversenyének. A vendégeket a zeneintézmény szokásos szerdai sajtótájékoztatóján prezentálta a média képviselőinek, ezúttal röviden és lényegre törően, mivel a találkozást követően a művészek máris belevetették magukat a zenekari próbamunkába. [...]

Olvassa tovább! ›
Ma hídavatás a Szilvásban

Ma hídavatás a Szilvásban

Terepszemlével egybekötött sajtótájékoztatót tartott tegnap délelőtt Mircea Mălan váradi alpolgármester, azt az elkészült új hidat mutatta meg az újságíróknak, mely a Szilvásban épült, s melyet Constantin Prezan marsallról neveztek el. Ennek a hídnak az építését 2006-ban kezdte el a város, s több esetben elakadtak a munkálatok, mondhatni nehéz szülés volt ez az átjáró az önkormányzat műszaki osztályának. A Szilvásban lévő [...]

Olvassa tovább! ›
Visszautalták a pénzügyi palota perét Váradra

Visszautalták a pénzügyi palota perét Váradra

A Legfelsőbb Bíróság jóváhagyta a Bihar Megyei Tanács fellebbezését az egykori pénzügyi palota perét illetően, tájékoztatott a tanács sajtószolgálata. Cornel Popa Bihar megyei tanácselnök 2013-ben kezdeményezte az eljárást a palota visszaszolgáltatásáról született döntés ellen. A Legfelsőbb Bíróság tavaly decemberben fogadta el a Nagyváradi Ítélőtábla 2013/40. számú döntése ellen a jóváhagyást, az indoklást április 23-án fejezték be, április 24-én pedig visszaküldték [...]

Olvassa tovább! ›
Májusban ismét könyvvásár a PKE-n

Májusban ismét könyvvásár a PKE-n

A magyarországi Quintus Antikvárium ismét könyvvásárt tart a Partiumi Keresztény Egyetemen, ezúttal május 11–13 között. A tavaszi vásár alkalmából kertészeti könyvek is érkeznek, de ezen kívül a konyhaművészet, ezotéria, irodalom és gazdaság, a gyermekkötetek és nyelvkönyvek is helyet kapnak. Találhatnak majd különböző naptárakat, könnyűzenei CD-ket, de filmművészeti, színházművészeti vagy művészettörténeti könyvek közül is lehet válogatni. A szervezők nívós könyvanyaggal várják [...]

Olvassa tovább! ›
Önkéntesek építenek házat

Önkéntesek építenek házat

Tizenöt tagú német önkéntes-csoport érkezett hétfőn a dél-bihari Bontesd községbe, hogy a szegények lakhatási körülményeinek biztosítására szakosodott Habitat for Humanity projektjének keretében segítséget nyújtson egy rászoruló helybéli családnak. A német vendégek elhatározták, hogy ötnapi kemény munkával felhúznak egy házat a jelenleg nyomorúságos körülmények között élő Pojoca család részére. Az elmúlt három évben rendszeresen visszatérő németországi csoport egyébként már számos Bihar [...]

Olvassa tovább! ›
Kristófi János-kiállítás lesz a városházán

Kristófi János-kiállítás lesz a városházán

Kristófi János festményeiből nyílik kiállítás a Festum Varadinum keretében a nagyváradi városháza dísztermében, május 6-án, szerdán 14 órakor. A részletekről a szervezők képviseletében Huszár István alpolgármester, valamint a család képviseletében Kristófi Kristóf és testvére, Kristófi János számolt be. A Kristófi-család és az alpolgármester kabinetje közösen szervezi a tárlatot, melyet a Festum Varadinum végéig láthatnak majd a díszteremben, mondta az alpolgármester, [...]

Olvassa tovább! ›
Napirenden az új őstermelői igazolvány és a Nyíló Akác Napok fesztivál

Napirenden az új őstermelői igazolvány és a Nyíló Akác Napok fesztivál

Nyolc napirendi pontban döntött szerdán Érmihályfalva város képviselő-testülete az áprilisi rendes havi tanácsülésen. Elsőre a mezőgazdasági főgimnázium bővítését célzó nyertes pályázat hozadékaként költségvetés módosítást kellett végrehajtani, mely módosítás az önkormányzati önrészt foglalta magába. A következő pontban rátértek az őstermelői igazolványokat érintő új szabályozásokra, amelyeket a mezőgazdasági nyilvántartó osztály alkalmazottja, Nichita Anikó ismertetett. A módosítások következményeként az őstermelői igazolvány új taksája [...]

Olvassa tovább! ›
Elsőkönyves az Illyésben

Elsőkönyves az Illyésben

Első verseskötetével jelentkezik a nagyváradi Fábián Judit, akinek Edzés kábelen című könyvét április 30-án, ma 17 órától mutatják be a Teleki utcai Illyés Gyula könyvesboltban. A kötetet Szűcs László méltatja, minden érdeklődőt szeretettel várnak.  

Olvassa tovább! ›
Festum Varadinum: tartalmas, színes programok

Festum Varadinum: tartalmas, színes programok

Május 3-án, vasárnap kezdődik és 10-én, szintén vasárnap ér véget a XXIV. Festum Varadinum, a legnagyobb nagyváradi kulturális fesztivál. A Bihar megyei RMDSZ, a Varadinum Kulturális Alapítvány szervezői és a társult szervezetek, a történelmi magyar egyházak és civil szerveződések minden igényt kielégítő, változatos és tartalmas programot állítottak össze. A Varadinum ünnepségsorozatban számos olyan rendezvény kapott helyet, amely a legszélesebb érdeklődési [...]

Olvassa tovább! ›
Hétvégi fociprogram

Hétvégi fociprogram

A másodosztály hétvégi fordulójában, a felsőházi rájátszásban, szombaton, 11 órától: Temesvár–Resica, Mioveni–Slatina, Szatmárnémeti–Tatrang, az alsóházban, szombaton, 11 órától: Karánsebes– Rm. Vâlcea, Pankota–Bihar FC. A harmadosztály ötödik csoportjának 22. fordulójában, holnap, 18 órától: Kolozsvár–Zilah, Szászrégen–Kudzsir, Dés–Vásárhely, Váradszentmárton–Radnót, szombaton, 18 órától: Beszterce–Nagybánya, Máramarossziget–Torda, Galda–Zsuk. A megyei bajnokság 24. fordulójában, ma: Partium FC–Nagyszalonta (17 órától a felnőttek, 15 órától az ifjúságiak, Hegyközpályiban), szombaton: [...]

Olvassa tovább! ›