Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Archívum december, 2013

Karácsonyi ösztöndíjak

Karácsonyi ösztöndíjak

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a Tőkés László Alapítvánnyal közreműködve néhány hete egész Erdélyt átfogó ösztöndíjprogramba kezdett. Mind az erdélyi megyékben, mind a székelyföldi székekben olyan gyermekeket, ifjakat támogatnak, akik súlyos szociális gondokkal küszködnek, vagy kiemelkedő teljesítményt értek el egy adott szakterületen. Mintegy száz ösztöndíjat – összesen négymillió forintot – osztanak ki az év végéig. Az EMNT vezetősége úgy [...]

Olvassa tovább! ›
Visszakerült a magyarokat sértő felirat

Visszakerült a magyarokat sértő felirat

A kolozsvári polgármesteri hivatal kijavíttatta a város egyik terén álló Baba Novac-szobor magyarokat sértő feliratát, amit korábban ismeretlenek rongáltak meg. A Krónika napilapnak a hivatal szóvivője megerősítette, egy héttel ezelőtt az önkormányzat alkalmazottai állították vissza azt a feliratot, amelyet 1996-ban a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar polgármester tetetett ki a talapzatra. A Szabók bástyája előtt álló szobor feliratából október elején távolították [...]

Olvassa tovább! ›
Tőkés László EP-képviselő

Új rendszerváltásra van szükség

Nagyváradi központi irodájában tartott évértékelő sajtótájékoztatót tegnap Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. Az eseményen jelen volt Szilágyi Zsolt kabinetfőnök és Tolnay István tanügyi tanácsos is. A ’89-es temesvári események egykori aktív szereplőiként mindhárman részt vettek múlt héten azon a megemlékezésen, amelyet Temesváron tartottak, s melynek részleteiről Tolnay István számolt be. Mint elmondta, a megemlékezésen a [...]

Olvassa tovább! ›
Szép és jó foglalatosság a hagyományok őrzése. Példa erre a szalárdi Pitypang néptánccsoport, mely életben tartja a betlehemezési szokásokat

A betlehemezéstől a kolindálásig

Karácsony előtt és alatt évszázadok óta szokás többféle módon köszönteni ismerősöket, ismeretleneket, elvinni a hírt nekik arról, hogy az emberek várják a téli sötétség múlását, a fényt, Jézus megszületését. Krisztus születésének megünneplése csak később, a kereszténység térhódításával került előtérbe, ám ezután fokozatosan egybekapcsolódott a téli napforduló pogány ünnepével. A niceai zsinat intézkedései kapcsán 325 és 335 között került sor a [...]

Olvassa tovább! ›
A Vértop-hágótól Rézbányáig

A Vértop-hágótól Rézbányáig

„Rézbánya természeti nevezetességei három nagy körútba vannak összefoglalva. Mindegyik egy teljes nyári napot s legkésőbb reggel öt órai elindulást kiván; de nagyobbrészt lóháton tehetők meg s nem mondhatók tehát nagyon fárasztóknak. Az Alsó Körút föleg földalatti látványosságokat mutat be; a Felső körut Rézbánya gyönyörű vizeséseit tárja fel; mig a Középső körut vegyesen vizeséseket s barlangokat füz egy csoportba – szép [...]

Olvassa tovább! ›
Látványos és sikeres kosárlabda-évzáró – győzelemmel búcsúzott szurkolóitól a VSK

Látványos és sikeres kosárlabda-évzáró – győzelemmel búcsúzott szurkolóitól a VSK

Nagy elszántsággal és bizonyítási vággyal vágott neki a szombat esti Rovinari elleni meccsnek a Nagyváradi VSK kosárlabdacsapata az idei év utolsó találkozóján. A végeredmény magabiztos hazai győzelem lett, amelyet állva ünnepelt a közel kétezer főt számláló lelkes közönség. A mérkőzés megkezdése előtt a nézők plüsszáport zúdítottak a játéktérre, hogy az összegyűlt ajándékokat a megyében állami gondozásban élő gyermekeknek adják át. [...]

Olvassa tovább! ›
K1-gála – kiütéssel

K1-gála – kiütéssel

Alig másfél percre volt szüksége a váradi Lungu Sándornak, hogy padlóra küldje amerikai ellenfelét a Galacon megrendezett K1-gálán. Mike Bourke eleve védekezően lépett fel a váradi „óriás” ellen, de a 85. másodpercben padlóra került s már nem folytatta a meccset.

Olvassa tovább! ›
Először kapott ki a VSK-Digi pólócsapata

Először kapott ki a VSK-Digi pólócsapata

Bizonyosan nem zárja veretlenül a román vízilabda Szuperliga 2013–2014-es idényét a címvédő Nagyváradi VSK-Digi, amely vereséget szenvedett rájátszás második tornáján, amelynek mérkőzéseit Bukarestben játszották. Az első napon még nem volt gond, s a Bukaresti Sportult 9–5-re verte Dorin Costrăş edző csapata (Negrean eltiltás miatt nem játszott), ám a tabella negyedik helyén álló Dinamo ellen semmi sem jött össze a váradiaknak, [...]

Olvassa tovább! ›
Karácsonyi műsort tartottak a lorántffysok

Karácsonyi műsort tartottak a lorántffysok

Ünnepi istentiszteletet tartottak pénteken délelőtt a nagyvárad-olaszi református templomban, melynek keretében a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium tanulói hangulatos karácsonyi műsort adtak elő. Az istentiszteleten Csűry István püspök hirdetett igét a Krónika 2-ik fejezetének 14-ik részét idézve, amely e 2800 esztendős történeten keresztül mutatja be azt, hogy még a leghatalmasabb emberek is az Istenhez fohászkodnak. Az Istenhez nem forduló ember üresjáratú [...]

Olvassa tovább! ›
Adventi hit gyermekszemekben

Adventi hit gyermekszemekben

Advent negyedik vasárnapján nemcsak szokatlan, de ugyanakkor igen kedves meglepetésként kis angyalkák üldögéltek a nagyvárad-réti református templom padjaiban, ahol az ünnepi áhítat után sor került a Csillagocska Zeneóvoda középső csoportos gyermekeinek betlehemes köszöntőjére. A fehér ruhás „miniangyalkák”, a pásztorok, a királyok, Szent József és Szűz Mária ugyanis mind-mind ezek közül a gyermekek közül került ki, akik eljöttek a vasárnapi szertartásra, [...]

Olvassa tovább! ›